2025-04-08
1/2013 – Határozat a 2013-as év adóilletékeinek megállapításáról
2/2013 – Határozat az 51/2012 –es számú Határozat módosításáról
3/2013 – Határozat az irattári jegyzék jóváhagyásáról
4/2013 – Határozat az épített örökség kategóriájába sorolható épületekre vonatkozó szabályzat elfogadásáról
5/2013 – Határozat a 2012 -es évi költségvetés fejlesztési költségeinek lefedésére a 2011-es évi költségvetés- fölöslegből
6/2013 – Határozat a 2013-as Ditrói falunapok megszervezéséről
7/2013 – Határozat a szociális segélyben részesülők által elvégzett munkák jegyzékének elfogadásáról a 2013-as évre.
8/2013 – Határozat Ditró község törzsvagyonának kiegészítéséről
9/2013 – Határozat Ditró község csatornarendszerének, valamint Orotva falu ivóvíz- rendszerének átadásáról a REDISZA RT.-nek működtetés és fenntartás céljából
10/2013 – Határozat a 8o/2012-es Határozat visszavonásáról, továbbá állásfoglalás „Hargita Megye Integrált Hulladékgazdálkodás” projekt végrehajtására, a megvalósíthatósági tanulmány és technikai- gazdasági mutatók elfogadására, valamint a díjak és adó éves fejlesztési tervének elfogadására
11/2013 – Határozat a Kőrösi Csoma Sándor Művelődés Házban található irodahelyiség bérbeadásáról
12/2013 – Határozat külföldi kiszállás költségeinek jóváhagyásáról
13/2013 – Határozat a 2013 évi költségvetés jóváhagyásáról
14/2013 – Határozat a 8/2013-as számú Határozat kiegészítéséről Ditró község törzsvagyonát illetően
15/2013 – Határozat az 1/2013-as számú adó és illetékek Határozat kiegészítésére
16/2013 – Határozat a 6/2013-as számú, a XIII. Ditrói Falunapok megszervezésére vonatkozó Határozat kiegészítéséről
17/2013 – Határozat Ditró község Tanácsának és a Pro Ditro Alapítvány valamint az Orotva Egyesülettel való együttműködésére
18/2013 – Határozat-tervezet a Régi Nagyút 840 m szakaszának átengedésére a Fundamenta Kft-nek
19/2013 – Határozat a személyzeti keret és a szervezeti felépítés jóváhagyásáról
20/2013 – Határozat a 2249/2002 -es számú bérleti szerződés meghosszabbításáról
21/2013 – Határozat az intézménybe beutalt felnőtt személyek éves anyagi költségeinek társfinanszírozásáról.
22/2013 – Határozat az intézménybe beutalt vagy nehézségben levő gyermekek éves anyagi fenntartási költségeinek társfinanszírozásáról 23/2013 – Határozat a Caritas által nyújtott szociális szolgáltatások szerződésének jóváhagyásáról
24/2013 – Határozat a Siklódi Lőrinc Általános iskola leírási jegyzékének jóváhagyásáról
25/2013 – Határozat díszpolgári cím odaítéléséről
26/2013 – Határozat 100 méter mezei út (Heveder útja) használatának jóváhagyásáról a Bioköz Champion Kft részére
27/2013 – Határozat Ditró község törzsvagyonának kiegészítéséről
28/2013 – Határozat Ditró községnek az E- guvernare pályázatban való részvételéről
29/2013 – Határozat a Caritas által nyújtott szociális szolgáltatások szerződésének jóváhagyásáról
30/2013 – Határozat a 2012-es évi költségvetés végrehajtásának jóváhagyásáról
31/2013 – Határozat az 1-es számú adó és illetékekre vonatkozó Határozat módosításáról
32/2013 – Határozat az 1/2013-as Határozat módosításának elfogadásáról
33/2013 – Határozat egy állandó bizottság kinevezésére, az Épített örökség program keretén belül letett pályázatok kiértékelésére
34/2013 – Határozat a 2o13-as évi költségvetés módosításáról
35/2013 – Határozat egy 1800 m2-es terület kivételéről a törzsvagyonból és ennek áthelyezésére a magánvagyonba, valamint a Törzsvagyon jegyzékének módosításáról
36/2013 – Határozat a 2013-as évi költségvetés módosításáról
37/2013 – Határozat Ditró község küldöttségének Kamut, Bátaszék, Budajenő helységekbe történő kiszállási költségeinek jóváhagyásáróll
38/2013 – Határozat 7 db kopjafa elhelyezésére a Kossuth Lajos parkba
39/2013 – Határozat a 32/2013-as számú Határozat visszavonásáról
40/2013 – Határozat a Legeltetési szabályzat kiegészítéséről és módosításáról
41/2013 – Határozat a ROMPETROL DOWNSTREAM céggel kötött 531/2006-os részesdési társulási szerződés kiegészítő okiratának jóváhagyásáról
42/2013 – Határozat a 2013-as évi 2. számú Határozat 1. szakaszának módosítására
43/2013 – Határozat Puskás Elemér polgármester meghatalmazására, hogy képviselheti a Tanácstestületet a Hargita Megyei Törvényszéken levő 2500/ 96 /2013 számú ügycsomóban
44/2013 – Határozat a 2013-as évi 37-es és 38-as számú Határozatok módosítására és kiegészítésére
45/2013 – Határozat a Puskás Tivadar Technológiai Líceum által benyújtott leírási jegyzék jóváhagyására
46/2013 – Határozat a személyzeti keret és szervezeti felépítés jóváhagyásáról
47/2013 – Határozat a tanintézmények működését szolgáló épületek ügykezelésébe való adására
48/2013 – Határozat elektronikus hálózatokat működtető jogi személyekre vonatkozó szabályzat elfogadásáról
49/2013 – Határozat költségvetés kiegészítésről
50/2013 – Határozat a 2013-as évi 36-os Határozat módosításáról és kiegészítéséről
51/2013 – Határozat Ditró Község, Orbán Balázs utca szám nélkül alatt fekvő 352o m2-en fekvő ingatlanról készült felértékelés elsajátításáról, valamint ennek az ingatlannak a megvásárlásáról egy összekötő út kiépítése céljából a 12-es főút és a Várhegyre vezető mezei út között a Regionális Szemétlerakó megközelítése céljából 51/2013 – Határozat a 2014-es évi helyi adó és illetékek megállapításáról
52/2013 – Határozat költségvetés kiegészítésről