Szent Gellért Cross 2022

2022 július 27|

Felújításra került az Erőss Zsolt Általános Iskola

2022. június 7-én átadásra került a felújított orotvai általános iskola, amely a székely hegymászó nevét viseli, aki ezen a kis településen járt óvodába és itt kezdte az iskolai tanulmányait. A névadó ünnepség egy igazán különleges és nagyszabású rendezvénynek számított a kis településen, az eseményen részt vettek a projekt megvalósításában segítő politikai személyiségek, az iskola igazgatónő, Ditró Község polgármestere, a Hargita megyei főtanfelügyelő, a kivitelező vállalkozó, valamint Orotva teljes lakossága is.

Az orotvai általános iskola 1957-ben épült, majd tíz évvel később készült el az emelete, azóta azonban a mostani átfogó helyreállításon kívül nagyobb felújítást nem végeztek az intézményben. Most azonban kormányzati támogatás által sikerült a teljes vakolat-, nyílászáró-, valamint elektromoshálózat-csere, külső szigetelés, központifűtésrendszer-kiépítés, sportterem-kialakítás, továbbá a bútorzat beszerzése is megvalósult. Az iskola felújításával párhuzamosan megkezdődött az iskolaudvar felújítása is, amely magába foglalja az előkert, a játszótér, valamint az iskola épülete melletti sportpálya modernizálását is. Elsősorban az Erőss Zsolt sportpálya hegyoldal felőli részen volt szükség egy támfal építésére betonból, amely megakadályozza a kövek, a föld, illetve a törmelék bezuhanását a sportpályára. A támfal megépítését a Bethlen Gábor Alap támogatta, készült a Magyar Kormány támogatásával, melynek ezúton is szeretnénk megköszönni a támogatást! A támogatásnak köszönhetően elkezdődött a sportpálya felújítása, de további források szükségesek a projekt teljes kivitelezéshez.

A tanulók az új tanévet már az igényesen felújított iskolában kezdhetik meg, amely igazán nagy büszkeséggel töltheti el a közösség lakóit. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden érintett szervezet támogatását!

2022 július 27|

Modernizarea drumului de acces intre blocuri

2022 április 11|

Anunț privind înscrierea candidaților pentru personal de recensământ în vederea prestării serviciilor aferente recensământului populației și locuințelor runda 2021 în teritoriu

PRIMĂRIA COMUNEI DITRĂU

 ÎNCHEIE CONTRACT DE PRESTĂRI SERVICII PENTRU:

  • Un număr de 3 recenzori pentru recenzori pentru autorecenzarea asistată (ARA) din comuna Ditrău;
  • Un număr de 5 recenzori pentru colectarea datelor Recensământului populației și locuințelor din comuna Ditrău;
  • Un număr de 0 recenzori-șefi pentru monitorizarea/coordonarea colectării datelor Recensământului populației și locuințelor din Municipiul / orașul/ comuna _ _ _ _ _ _ _ _ _
  • Un coordonator la nivel de UAT pentru monitorizare/coordonare la Recensământul populației și locuințelor din comuna Ditrău.

MODALITATEA DE CONTRACTARE:  Contract de servicii

PERIOADA DE CONTRACTARE A SERVICIILOR:

  • Participarea la instruirea organizată de UJIR la o data comunicată ulterior
  • Colectarea datelor în teren:
    • autorecenzarea asistată (ARA): 03-15.05.2022
    • recenzarea prin efectuare interviu de către recenzor, în teren: 05-17.05.2022

LOCUL DE DESFĂȘURARE A ACTIVITĂȚII

  • Pe teren, în limitele administrative ale localității Ditrău (recenzori, recenzori-șefi și coordonator la nivel de UAT)
  • In spațiul amenajat de către UAT în vederea autorecenzării (pentru recenzorii ARA)

CONDIȚII privind CONTRACTAREA SERVICIILOR:

  • Vârsta minimă de 18 ani împliniți la data selecției – condiție eliminatorie;
  • Minim studii medii absolvite (diplomă absolvent liceu) – condiție eliminatorie;
  • Să nu aibă cazier judiciar – condiție eliminatorie;
  • Să dețină cunoștințe de utilizare a unei tablete;
  • Abilitatea de a comunica într-o manieră civilizată; capacitatea de a stabili contacte inter-personale, de a fi cordial, plăcut, metodic şi riguros;
  • Să dispună de un telefon mobil pe care să-l utilizeze pentru comunicare;
  • Rezistenţă la stres şi lucru sub presiune;
  • În zonele/comunitățile cu populaţie de altă etnie decât cea română, cunoaşterea şi a limbii acelei etnii şi a specificului etniei respective reprezintă un avantaj în desfăşurarea muncii sale pe teren;
  • Expertiza în domeniul statisticii, al administrației publice, experiența de operator statistic reprezintă un avantaj.

ATRIBUȚIILE PERSONALULUI DE RECENSĂMÂNT:

conform Modelului de contract cadru de servicii pentru RPL2021 prevăzut în Anexa nr. 2 a HG nr. 145/2022 privind modificarea și completarea HG nr.1071/2020 pentru stabilirea bugetului și a categoriilor de cheltuieli necesare efectuării recensământului populației și locuințelor din România în anul 2021.

CONDIȚII SPECIFICE

  • Muncă pe teren;
  • Disponibilitate de a lucra în program prelungit, în medie 8 ore pe zi (până la sfârşitul zilei);
  • Disponibilitate de a lucra în weekend (sâmbătă şi /sau duminică).

 

2022 február 8|

Visit Harghita selfie pontok Ditróban és Orotván

Az Orotva Egyesület évek óta a turizmus fellendítésén dolgozik Ditróban és Orotván. Az egyesület számára kiemelten fontos Ditró község és Orotva falu turizmusának fellendítése, a táji, természeti értékek, valamint az épített örökség népszerűsítése, és megőrzése. Minden évben próbálunk újdonságokat kitalálni a turisztikai látványosságok népszerűsítésére, illetve a turisták idecsábítására.

Az idei évben Hargita Megye Tanácsának Turisztikai programokat támogató pályázati kiírásán sikeresen pályázott az egyesület Visit Harghita selfie pontok kialakítására Ditróban és Orotván is egyaránt. A pályázat segítségével 10 turisztikai látványosságú pontra helyeződtek ki a táblák a két településen. Ezek a pontok segítenek emlékezetesebb és érdekesebb fotókat készíteni a megnézett helyszínekről. Kíváncsivá tehetik az embereket, hogy az összes ilyen pontot felkeressék. Ezzel jobban megismerik a településeket, több időt is töltenek el itt. Bízunk abban, hogy a község jóhírét viszik az emberek, és visszatérnek ide többedmagukkal.

A projekt létrejöttét Hargita Megye Tanácsa 2.300 lejjel, míg Ditró Község Önkormányzata 650 lejjel támogatta. Az elkészült Ditrógramok bemutatására 2021. november 18-án került sor Ditróban a Kossuth Lajos parkban. Ezúton is szeretnénk megköszönni Hargita Megye Tanácsának és Ditró Község Önkormányzatának a támogatását és reméljük, hogy a következő években is folytathatjuk a jó partnerségi együttműködést.

2021 november 18|

Ditrói Férfi Dalkör népszerűsítő videó bemutatása

A Ditrói Férfi Dalkör 2018 januárjában alakult 14 dalolni szerető és vágyó férfi társulásából, valamint Szabó Ágnes dalkör vezető támogatásával. A dalkör célja a katonadalok tovább éltetése, népszerűsítése és továbbörökítése. A katonadalok a folklórkincs szerves részét képezik, generációk adták tovább egymásnak. Ma, amikor már megszűnt a sorkatonaság, a hozzá kötődő szokások is megszűntek, így a besorozás, a regutabál, valamint a katonakísérő.  Egyre kevesebb alkalom van ezen dalok éneklésére. Az idősebbek még ismerik, de a fiatalok számára szinte ismeretlenek. Ezért tartjuk fontosnak, hogy énekeljük és terjesszük a katonadalokat, tartsuk életben nagyapáink és dédapáink hagyatékát.

A Ditrói Kulturális Egyesület égisze alatt működő Ditrói Férfi Dalkör Hargita Megye Tanácsának kulturális projekteket támogató pályázati kiírásában sikeresen pályázott a Ditrói Férfi Dalkör népszerűsítő videó elkészítésére. A videofelvétel három dalt tartalmaz:  Porzik, porzik a ditrói utca,    II. világháborús, általánosan ismert; A tölgyesi hegy aljában, II. világháborús katonadal, Korpos Ferenc ditrói lakostól és Érik a szőlő október után Sárosi Bálint gyűjtése 1979. Gyergyóújfalu. A felvételen részt vettek a dalkör tagjai: Keresztes Ferenc, Csibi Péter, Csibi Béla, Bíró András, Portik Ferenc, Szabó István, Simon Sándor, Bíró Levente, Kiss Róbert Flórián, Mezei László, Bajkó Károly, Molnár István, Fazakas Szilárd, Szabó Ágnes. A videó bemutatására 2021. november 11-én, csütörtökön reggel 10:00 órától került sor a Ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház konferencia termében.

Ezúton is köszönetet szeretnénk mondani Hargita Megye Tanácsának, hogy 1.800 lejjel, valamint Ditró Község Önkormányzatának, hogy 200 lejjel támogatta a videó létrejöttét. Meg vagyunk győződve, hogy van jövője a katonadaloknak és ez a videó is hozzájárul ahhoz, hogy minél több emberhez eljusson.

2021 november 11|

VERSENYVIZSGA

Ikt. szám. 5985/2021

DITRÓ KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA

VERSENYVIZSGÁT  SZERVEZ

 Önkéntes polgári védelmi szolgálatvezető – i (șef Serviciu Voluntar pentru Situații de Urgență) állás betöltésére meghatározatlan időre.

Részvételi feltételek:

– a 286/2011-es Kormányhatározat 3. szakaszában foglalt előírások;

– Középfokú végzettség – érettségi diplomával;

– Állandó Ditró-i lakhely.

– középfokú számítógép kezelői ismeretek;

– minimum 3 év régiség.

– legalább B kategóriás hajtási jogosítvány

A versenyvizsgára 2021. december 3-án kerül sor, 10 órától ERŐNLÉTI PRÓBA – ami kizáró jellegű), 2021. december 6-án 10 órától írásbeli és december 7-én, 10 órától interjú a Polgármesteri Hivatal székhelyén, Ditró, Szabadság út 9. szám.

A beiratkozási dossziékat 2021. november 8 és 19 között, délután 2 óráig lehet letenni a Ditrói Polgármesteri Hivatal titkárságán.

A dossziénak legkevesebb a következő iratokat kell tartalmaznia:

  1. a hivatal vezetőjéhez címzett alkalmazási kérvény,
  2. személyi igazolvány – másolat
  3. végzettséget igazoló okirat – másolat
  4. saját felelősségére tett nyilatkozat, hogy büntetlen előéletű.
  5. Családorvostól igazolás, hogy nem szenved krónikus betegségben.
  6. Az előző munkahelyekről igazolás, melyből kiderül a régiség.
  7. önéletrajz

További információkat és a vizsgával kapcsolatos könyvészeti anyagot a www.gyergyoditro.ro oldalon, valamint a Polgármesteri hivatal titkárságán kaphatnak, tel. 0266-353.130.

 

2021 november 4|

Fűtéstámogatás

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy 2021. október 25-től megkezdődik a kérések elfogadása fűtéspótlékra.

Részletek:

Fűtéspótlékra azok a személyek vagy családok jogosultak, ahol az egy főre eső, nettó jövedelem nem haladja meg a havi 1.386 lejt, illetve 2.053 lejt az egyedül élő személyek, jövedelem függvényében.

A személy vagy család tulajdonában lakás van.Ø

Kiesnek a jogosultság köréből azok a személyek és családok, akik egynél több lakással rendelkeznek vagy a következő javak közül bármelyiket birtokolják vagy használják:

– 10 évnél fiatalabb személygépkocsi vagy motorbicikli

– 10 évnél idősebb 2 vagy több személygépkocsi, motorbicikli

– haszongépjármű, teherautó, utánfutó, kisbusz, autóbusz, motorcsónak, traktor, kombájn, búzamalom, keretfűrész (gater)

– más elektromos, mechanikus vagy hidraulikus fafeldolgozó gép.

– 3000 lejnél nagyobb bankbetét

– ingatlanhoz tartozó 2000 négyzetméternél nagyobb terület és más belterület

-1 személy esetén évente 1000 eurónál nagyobb nettó jövedelem mezőgazdasági terület és állattenyésztés után

– 2 vagy több személy esetén évente 2500 eurónál nagyobb nettó jövedelem mezőgazdasági terület és állattenyésztés után

A fűtéspótlék igényléséhez a következő igazoló iratok szükségesek:

– Kérés és nyilatkozat – típusnyomtatvány a Polgármesteri Hivatal Szociális osztályán vehető át

– személyazonossági igazolvány eredeti és másolat – a házszám azonos kell legyen a jelenlegi lakhellyel

– születési anyakönyvi kivonat eredeti és másolat – 14 éven aluliaknak

– házassági anyakönyvi kivonat eredeti és másolat

– válási végzés másolata – esetenként

– munkahelyi igazolás az előző havi nettó fizetésről: (tartalmaznia kell az ételjegyek értékét is

– nyugdíjszelvény

– munkanélküli segélyes szelvény (șomer)

-18 éven felüli diákoknak iskolai igazolás

– a Polgármesteri Hivatal – Gazdasági nyilvántartó osztályáról igazolás-a tulajdonban levő területekre és állatokra vonatkozóan

– a Polgármesteri Hivatal – Adó és illeték osztályáról igazolás – a tulajdonban levő épületekre és szállítóeszközökre vonatkozóan

– minden 16. életévet betöltött személy – aki nincs alkalmazási minőségben és nem folytatja tanulmányait- a jövedelmét illetően nyilatkozatot kell tegyen

– közbirtokossági tagsági könyvecske másolata-a közbirtokosságoknál levő arányjog is jövedelemnek számít

– a mezőgazdasági területek és az állatok után kapott támogatásokat, valamint a bankbetéteket is be kell nyilatkozni – ezekről banki kivonatot kell hozni

– a tulajdonban vagy használatban levő autó törzskönyv másolata

– bármilyen más pótlékról vagy állami járandóságról szóló igazolás vagy szelvény

A kérésben feltüntetett személyek száma meg kell egyezzen a Gazdasági nyilvántartóban szereplő személyek számával.

Az esetleges jogtalanul megkapott fűtéspótlékot vissza kell fizetni!

Az iratcsomók benyújtásának a határideje november 20.

2021 október 22|

Digitális technológiával támogatott tanítás Orotván

Az Orotva Egyesület számára kiemelkedően fontos az orotvai ifjúság, illetve a kis összetartó közösség támogatása, valamint a digitális fejlődés elősegítése az oktatás területén. A digitális technológiával támogatott tanítás projektünk fő célja az orotvai iskolás gyerekeknek a digitális tanítás megkönnyebbítése, ezért is vásároltunk egy laptopot, illetve hozzá tartozó eszközöket, amelyeket az iskolai, illetve a délutáni foglalkozásokon is eredményesen tudnak használni a tanítók, illetve a diákok is.

A digitális taneszközök az oktatási folyamatban változatos funkciókat láthatnak el: motiválás, ismeretnyújtás, szemléltetés, rendszerezés, gyakorlás, ismétlés, rögzítés, ellenőrzés, a tanulás irányítása. A digitális taneszköz használat a pedagógus oktató-nevelő munkáját segítheti, kiegészítheti, fokozhatja, szimulálhatja, helyettesítheti, új dimenzióba helyezheti. Ezek a digitális eszközök a tanulót aktivizálják, motiválják, tevékenységét segítik, kiegészítik, fokozzák, irányítják, ellenőrzik, értékelik. Az Orotva Egyesület számára kiemelten fontos a helybéli gyermekek színvonalas oktatásának elősegítése, ezáltal a közösség iskolázottsági szintjének növelése.

Hargita Megye Tanácsa a digitális oktatást fejlesztő eszközök beszerzését 2.200 lejjel, míg Ditró Község Önkormányzata 500 lejjel támogatta. Ezúton is szeretnénk megköszönni a támogatást!

2021 október 4|

HIRDETÉS

Ditró község Tanácstestületének 2021. évi 36-s Határozata alapján, a Polgármesteri hivatal nyilvános árverést szervez, Ditró, Malom utca 28-C. szám alatti, az 52376–s számú telekkönyvben, 52376-s kataszteri szám alatt szereplő, 6908 nm-s terület eladására.

A tenderfüzetet az érdekeltek a Polgármesteri hivatal titkárságán kérvényezhetik írásban, 2021. október 18-ig, papír vagy elektronikus formában – Ditró, Szabadság út. 9, tel. 0266/353130, e-mail: clditrau@gmail.com.

A nyomtatott tenderfüzet ellenértéke 30 lej, melyet a hivatal kasszájában fizethetnek ki, az elektronikus formát ingyenesen bocsájtjuk a kérvényezők rendelkezésére.

Az ajánlatokat zárt borítékban, egyetlen példányban tehetik le a hivatal titkárságán, Ditró, Szabadság út. 9 – 2021. október 28, 12,00 óráig.

Az árverésre 2021. november 2-án kerül sor, 10,00 órától a Polgármesteri hivatal székhelyén, Ditró, Szabadság út. 9, Hargita megye.

Ditró, 2021. október 4.

Puskás Elemér

Polgármester

2021 október 4|