A székely szabadságot nem mindenik fejedelem vagy főúr nézte jó szemmel. Az évszázadok folyamán egyesek ígyekeztek ezen jogokat megnyírbálni, mások meg visszaállítani. A jogok visszaadása rendszerint akkor történt, amikor a székely haderőre erősen szükség volt, vagy az valamilyen kimagasló fegyverténnyel bizonyította ütőképességét. Az 1562-es segesvári országgyűlés a „földhözkötötteket” és a más földjén lakókat jobbágyoknak nyilvánítja és 1566-ban a volt libertinusokat mint jobbágyokat adományozza János Zsigmond fejedelem a székely főembereknek. Szárhegyen ekkor került 57 család Lázár István függőségébe. Ez igen jelentős szám, ha figyelembe vesszük, hogy 1567-ben Szárhegyen 48 kaput számoltak, míg Ditró 26 kapuval rendelkezett. A medence egyes települései kedvező földrajzi fekvésükkel, gazdasági fontosságukkal vonzóerőt jelentettek az ide letelepülni szándékozók számára. A XVII. században számtalan örmény család talált itt otthonra. Az örmények nagy része Moldvából települt át a török-tatár zaklatások elől. 1614-ben az őslakosság és a bevándorlók közötti arány a következőképpen alakult Ditróban. A családok összlétszáma 52, melyekből őslakó 44 család, míg 8 család bevándorolt. Míg a XVI. század utolsó évtizedében a székelység egyéni, társadalmi, jogi felemelkedése viszonylag ritka volt, a XVII. század első hat évtizedében ez a folyamat tömegméreteket öltött, és a társadalom gyökeres átalakulásásához vezetett. 1607-től 1655-ig 127 családot lófősítettek a Gyergyói-medencében. 1654-ben Ditróban 12 nemest találunk az összeírás szerint. A lófők és gyalogkatonák az 1721-es összeírás szerint a székely társadalom zömét alkották. Gyergyó alszékben ekkor 864 szabad székely családot (77,9 %) találunk. A pestisjárványok és a kuruc szabadságharcban való részvételért hozott szigorítások nagyon megnehezítették a megélhetést. A főkormányszék által kirótt adóterhek 1744-ben Ditrót 836 rajnai forint fizetésére kötelezték. 1750-ben Ditró társadalma a következőképpen tagolódott. Nyilvántartásba vettek 2 nemesi családot, 153 szabadost, 31 jobbágyot, 11 zsellért, valamint 28 más csoportba sorolandó családot. Ekkor az összlakosság 225 családból állt. A népesség számában ezidőben Ditrót csupán Gyergyószentmiklós és Alfalu előzte meg. Egy 1773-ban készült határőri kimutatás 356 családfőt és 840 fiúgyermeket tüntetett fel, ami 2400 lakosnak felel meg, de 1910-ben már 6151, míg 1930-ban 6785 főt írtak össze. A község társadalmi szerkezetében igen nagy változást hozott az 1945 utáni rendszerváltás. Az államosítás, kollektivizálás és az erőltetett iparosítás oda vezetett, hogy a tegnapi földműves mára már ipari proletárrá lett. Ditrót sem kerülte el ez a folyamat. A helybeli ipari létesítmények mellett a környékbeli vállalatok ígértek munkahelyeket azon földműveseknek, akik a kollektív gazdaságban nem találták meg a megélhetés lehetőségeit. Ez a folyamat szétzúzta az évszázados hagyományokat, felrúgta a faluközösség írott és íratlan törvényeit, és elhozta az erkölcsi széthullást.

Az állandó katonáskodásért járó székely szabadságjogokat számtalanszor kétségbe vonták és ez a székelység zendüléseihez, lázadásaihoz vezetett az uralkodóval szemben. II. Ulászló uralkodásával a székelység helyzete megváltozott, s a XV. század utolsó éveiben sokat szenvedtek Báthory István erdélyi vajda kegyetlenkedéseitől. De Losonczi László és Bélteki Drágfi Bertalan uralkodása sem volt más. A legkeserűbb megpróbáltatások mégis Szapolyai János 1510-től kezdődő uralkodása alatt súlytották a székelyeket. Az elkeseredett csíkiak, gyergyóiak és háromszékiek 1511-ben feldúlták a fejedelmet szolgáló és kiszolgáló primorok épületeit. Az 1562-es esztendőben hatalmas lázadás tört ki, amelyben Gyergyó lakossága is részt vett. Rettenetes volt a győztes fejedelem bosszúja. A harmadik rend bűnhődött a leginkább, mert a lázadásban résztvevő lófők kegyelmet kaptak, csupán állandó katonai készenlétre kötelezték őket. A megsértett fejedelem jobbágysorba taszítja az egész harmadik rendet, a hűséges híveit pedig megajándékozza. Igy Csík- és Gyergyó-székben 10 ember 217 jobbágyot kap ajándékba a fejedelemtől. Az elszegényedett lófők is önként álltak jobbágysorba, csakhogy terhes kötelezettségüktől szabadulhassanak. A jobbágyokra kapuként rótták ki az adókat, így Ditróban 26 kapu adózott. Elmondhatjuk, hogy az 1562 utáni időszak szomorú fordulópont a székelység történetében. Bethlen Gábor és Rákóczi György fejedelmek igyekeznek tömeges felszabadítással megfékezni a katonáskodás elől jobbágysorba menekülés folyamatát. 1575-ben a székelyek ismét felkeltek ősi jogaik visszaszerzése érdekében. Ezt a lázadást Báthory István fejedelem verte le és torolta meg a legnagyobb kegyetlenséggel. Ez után az óvatos fejedelmi támogatás évei következtek, amikor apró engedményekkel igyekeztek lecsendesíteni a lakosságot. Ez azonban nem mindig sikerült. A gyergyóiak 1583-as lázadásának leverése után Báthory Zsigmond fejedelem Gyergyószentmiklós lakosságát és területét 3500 tallérért adta el a szárhegyi II. Lázár Andrásnak. Ekkor csupán 44 darabont család őrizhette meg szabadságát. Egy 1646. január 5-én kelt rendelettel I. Rákóczi György 27 ditrói családot emelt a paraszt rendből a puskás gyalogok sorába. 1595-ben, amikor a török elleni hadműveletekben ismét nagy szüksége volt a székely katonákra, Báthory Zsigmond arra kényszerült, hogy visszaállítsa az ősi székely szabadságjogokat. Ez a nagylelkűség azonban nem tartott sokáig, mert egy év múlva ismét visszavonta engedményeit. Ebben a lépésben kereshetjük az 1596-os felkelés okait, amikor Apafi Miklós verte le a lázadást Újfaluban és Szárhegyen. A megtorlást véres farsangként emlegeti krónika. Mihály vajda 1599. november 28-án visszaadta a székelység szabadságjogait, mivel hűségesen szolgálták őt a hadban. 1657-ben II. Rákóczi Györgyöt a szultán hűtlenségéért a tatárokkal bünteti, melyek nagy szerencsétlenséget hoznak az országra. 1658-ban, amikor a gyergyói hadköteles lakosság II. Rákóczi György törökellenes háborújában vett részt, egy 3000 fős tatár-moldvai martalóc sereg betört a Gyergyói-medencébe Tölgyes irányából és Ditrót is felgyújtották. A főként asszonyokból, öregekből és gyermekekből álló védők Szárhegynél különböző hadicselek alkalmazásávan legyőzték a betolakodókat, súlyos veszteséget okozva azoknak. A csata emlékét a Szárhegyet és Ditrót összekötő országút mentén emelt emlékoszlop őrzi.